A Magyar Ifjúsági Szövetség (MISZ) vezetősége rendkívüli ülést tartott, ahol a hetek óta szóban forgó parasport vezetőit érintő botrány miatt az ifjúságban kialakult véleményeket összegezték.

A MISZ feladatának érzi, hogy mint a legnagyobb, immáron országos lefedettséggel bíró, ifjúságot védő szervezetben összegyűjtött információk alapján javaslatot tegyen a médián keresztül a vezetők irányába. A MISZ úgy látja, hogy a kialakult helyzet méltatlan minden résztvevő oldaláról. Méltatlan az a személyeskedésbe fordult morális vita, mely kialakult az egyébként is nehéz, törékeny környezetben. Az ifjúság a probléma alapját elsősorban nem a sajtó által felkapott bérek és az ehhez kapcsolódó juttatások mértékében látja. A probléma mindinkább a parasportolók által felhasználható, eredményt elismerő, vagy a felkészülést, versenyt támogató összegek, az erre szánt büdzsé nagyságában van. A megfogalmazott elvárás, hogy a parasport támogatása a többi egészséges sport támogatásának arányában legyen kialakítva. Mérce lehet a német, vagy az osztrák modell, ahol a parasportolók támogatása arányosan van megállapítva az egészséges sportolók támogatásához képest. Hazánkban más rendszer alakult ki. Nem köztudott, de ennek ellenére felháborító, hogy míg egy egészséges sportoló egy világversenyen elért eredmény függvényében díjazást kap, addig a parasportoló csak az olimpián elért eredményért érdemel díjazást, további szűkítések, részvételi adatok elérése esetén. A szerencsére egyre egészségesebben, több információt felhasználó, abból fejlődő, gondolkozó ifjúság egyöntetű véleménye, hogy ugyanolyan széles rendszerben, de egy méltó arányos részben kell támogatni a parasportolókat, mint ahogy azt teszik a fejlett európai országokban is. Egy ilyen logika mellett pedig igenis méltányos bérért és juttatásért kell vezetőt választani a parasport élére. Ennek a feladatnak a minőségi elvégzését ugyanis csak így lehet elvárni, számon kérni. Véleményük tehát az, hogy nem a vezető díjazásának csökkentése fogja megoldani a felgyülemlett problémákat, hanem a parasport támogatásának méltó szintre emelése.

Legutóbb a MISZ a gólyatáborokban kialakult erőszakok megakadályozását célzó törekvései nyomán, javaslatukra, a Minisztérium munkacsoportot alakított ki. Reméljük, a vezetők most is meghallják az ifjúság őszinte, romlatlan gondolatait és megteszik a megfelelő lépéseket. A MISZ továbbra is kész támogató segítséget nyújtani, valamint továbbra is figyelemmel kíséri és támogatja az ifjúságot.

Kép forrása: digisport.hu